Csurka: Minden kezdet nehéz
100% Fradi 2005.10.25. 10:52
Minden kezdet nehéz – tartja a mondás. Hogy ez mennyire igaz, Csurka Zoltán jól tudja. Védőnk néhány évvel ezelőtt kényszerűségből lila-fehérre cserélte a zöld-fehér mezt, hogy aztán visszatérve az Üllői útra, éveket töltsön tartalékcsapatunkban. Tavasszal aztán bemutatkozott az élvonalban, az idei szezon nyitányán pedig már kezdőként vonulhatott ki a pályára.
- Tétmérkőzésen először a Fehérvár elleni idénynyitón voltál tagja a kezdőcsapatnak, az FTC.hu-t olvasó szurkolók pedig rögtön ezután a Bp. Honvéd ellen is a kezdőtizenegybe szavaztak. Gondoltad volna?
- Tényleg? Édesanyám említette, hogy látta a nevemet a jelöltek között, azt viszont nem mondta, hogy ilyen sokan szavaztak rám. Nagyon jólesik a szurkolók bizalma, köszönöm.
- Meglehetősen sokat vártál rá, hogy megkapd a bizalmat.
- Valóban hosszú, és kacskaringós út vezetett idáig. Olykor magam sem hittem benne, hogy egyszer majd a Ferencváros első csapatának tagjaként vonulok ki a pályára, de amikor már épp elkedvetlenedtem volna, mindig történt valami, ami újra és újra hitet adott. Általános iskolásként például még meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd labdarúgó leszek. Szerettem ugyan a futballt, akkoriban azonban a tanulás volt számomra az első. Az átlaghoz képest későn, 13 évesen kezdtem el rendszeresen focizni, de még akkor is inkább csak hobbinak tekintettem a futballt.
- Mikor kezdted komolyan venni?
- Hetedikes lehettem, amikor szóltak, hogy a helyi csapat tagjaként vegyek részt egy teremtornán. Jó szórakozásnak tűnt, így hát beszálltam a csapatba. Röviddel ezután telefonáltak a Grund FC-től, hogy láttak játszani, kezdjek el csomagolni, két nap múlva ugyanis egy külföldi tornán vesznek részt, és szeretnék, ha velük tartanék. Alig 48 órám volt rá, hogy eldöntsem, belevágok-e, felborítva ezzel korábbi terveimet, hogy továbbtanulok, diplomát szerzek…
- Jelenlegi helyzetedet figyelembe véve nem nehéz kitalálni, hogyan döntöttél.
- Utaztam. A torna után pedig jelezték, hogy hosszabb távon is számolnak velem. Ekkor éreztem először, hogy a futball az, ami igazán nekem való, így hát nem sokkal később Budapestre jöttem.
- Mindössze 14 éves voltál ekkor. Könnyen feltaláltad magad a nagyvárosban?
- Szülővárosom, Szegvár egy ötezres falu. Ehhez képest igen nagy volt a váltás, de gyorsan megszoktam az itteni környezetet. A családomtól távol, kollégiumban, majd pedig az albérletben eltöltött évek sok mindenre megtanítottak. Új, számomra egészen addig ismeretlen helyzetekbe kerültem, ezek pedig megedzettek.
- 16 évesen kerültél a Ferencvároshoz, rövid ittlét után azonban váltottál – néhány kerületet…
- Még egy évem lett volna az ifiben, amikor keretszűkítésre került sor, tőlem pedig rögtön az első rostát követően megváltak. Akkor már nem szerettem volna felhagyni a futballal, így ahelyett, hogy hazamentem volna, elfogadtam az akkoriban az Újpestnél dolgzó, jelenleg a válogatott mellett is tevékenykedő Szalay László invitálását. Mint utóbbb kiderült, jót tett a váltás, hiszen a liláknál rögtön stabil játékossá váltam, csapatkapitánnyá választottak, és megnyertük a bajnokságot.
- Mégis visszatértél az Üllői útra. Nem féltél, hogy újra „körön kívül” kerülhetsz?
- Úgy gondoltam – és a mai napig ezen a véleményen vagyok –, hogy ha egy futballistának van lehetősége a Fradiban játszania, annak mindent meg kell tennie azért, hogy itt lehessen.
- Még akkor is, ha éveket tölt a tartalékcsapatban?
- Amíg lát esélyt a „feljebb” lépésre, igen. Mert bár elképzelhető, hogy aki itt „csak” a tarcsiba fér be, azzal máshol az első csapatnál számolnának, ezt igazoló, és cáfoló példák egyaránt akadnak. Huszti Szabinak rengeteget lendített a pályafutásán, hogy fél szezont Sopronban töltött, ugyanakkor voltak csapattársaim, akik játéklehetőség reményében távoztak a tartalékból, később azonban csalódottan mesélték, hogy megbánták döntésüket. A Ferencváros ugyanis mind létesítményeit, mind a klubot körülvevő miliőt tekintve kiemelkedik a többi klub közül.
- Néhány hónappal ezelőtt mégis külföld felé kacsintgattál…
- Június 30-ával lejárt a korábbi szerződésem. Mivel még igen bizonytalannak tűnt, hogy számítanak-e rám, kiutaztam egy, a német harmadosztályban szereplő csapathoz. Itt azonban mindössze egy edzésen vettem részt, azt követően ugyanis megkerestek a Karlsruhe második csapatától. Másnap az ő színeikben játszottam felkészülési meccset, majd jelezték, hogy akkor nyártól számítanának rám.
- Akkori, a Fradinál meglehetősen ingoványos helyzetedben tízből kilencen – talán tízen is – igent mondtak volna a német ajánlatra. Hogyhogy mégis maradtál?
- Miután hazaérkeztem Németországból, újra leültem beszélgetni Tepszics Ignáccal valamint László Csabával, akik biztosítottak róla, hogy számítanak rám. Számomra ez többet jelentett, mint a Karlsruhe ajánlata, így hát nagy örömmel, és nagy reményekkel írtam alá a szerződéshosszabbítást.
- A Fehérvár ellen debütáltál kezdőként az első csapatban. Mi volt a legnagyobb különbség a ligabajnokikhoz képest?
- Pár ezerrel többen voltak a lelátón… Komolyra fordítva a szót, más a játék intenzitása, más a hangulat, no és még valami: először hallhattam, amint a Fradi-tábor az én nevemet kiabálja…
|